Rétvári Bence szerint Magyar Péter dühös
Rétvári Bence szerint nagyon nagy düh van Magyar Péterben, amiért 14 évig hiába tapsolt Orbán Viktornak, nem nevezték ki miniszternek, helyette a felesége kapott miniszteri pozíciót. Szerinte Magyar nyerészkedett az Opus-részvényeken, és ő tapsolt Tusványoson az első sorban.
Rétvári szóba hozta, hogy az ukrán Naftohaz vasárnap bejelentette, hogy megegyezett a Mollal egy kőolajtároló építéséről. A tárolót a megegyezés szerint a magyar–ukrán határ magyar oldalán építenék fel.
Rétvári szerint az ukránok azért nem merik ezt otthon felépíteni, mert az oroszok lebombáznák azt, de ha ez Magyarországon valósul meg, akkor a kockázatot idehozzák. Szerinte ez nemzetbiztonsági veszélyt jelent Magyarország és a kelet-magyarországi emberek számára.
Rétvári ezután a Tisza Párt a választási kampányban elhangzott ígéreteit kezdte el sorolni. Szerinte Magyar több jóléti reformmal kapcsolatban úgy nyilatkozott korábban, hogy azokat a kormányalakítás után „azonnal” be fogják vezetni, de erre még nem került sor. A KDNP frakcióvezetője tételesen sorolta, hogy szerinte Magyar Péter az ígéretek betartásának elmaradása miatt kinek mennyivel tartozik.