Cseke Balázs
Zsiday Viktor az új dízeltámogatásról: A szegényebbektől veszünk el pénzt, hogy szétosszuk a...
A közgazdász szerint sem társadalmilag, sem gazdaságilag nem indokolható a kormány lépése, amely valójában a gyalogosok, biciklisek, tömegközlekedők és benzinautósok megadóztatása.
Magyar Péter: Mindenki azt szeret és úgy szeret, akit és ahogyan szeretne
De csak addig, amíg ezzel másnak nem árt, vagy jogszabályt nem sért, tette hozzá a miniszterelnök, miután bejelentette, hogy megváltoztatják az örökbefogadás szabályait.
Elkészült a kormány gyermekvédelmi jelentése, a rendszer az összeomlás szélén van
Gyurkó Szilvia szerint 2024 vitte be a mélyütést. Egyre több gyerek láthatatlan, 800 olyan gyerek van tartós szökésben, olyanok, akiket a rendszer nem tudott megtartani, ez az, amit örököltünk –...
Festmények, nyaralók, drága karóra – közzétették Baka András vagyonnyilatkozatát
A köztársasági elnök négy ingatlan tulajdonosa, és komoly megtakarításokkal kezdte meg az új munkáját.
Baka András első nagy feladata: megtalálni az új legfőbb ügyészt, aki nem a hatalom védőbástyája...
Az új államfő nem egyeztet a pártokkal az új legfőbb ügyészről, de jelöltjét a tiszás többségnek kell megválasztania kilenc évre. A Tisza nem tartja szükségesnek az előzetes konzultációt az...
Csurrant-cseppent a fideszes polgármesterek és képviselők egyesületeinek az állami támogatásokból
A kormány új adatbázisa szerint legalább hatszáz olyan egyesület kapott állami támogatást az elmúlt években, amelynek vezetője a Fidesz logójával indult a 2024-es önkormányzati választáson....
New Hungarian President enters office amidst high expectations, with limited powers, yet prepared...
In the current Hungarian system, the president cannot function as a counterweight to power, but András Baka has promised that he will not remain silent if he believes constitutional order is under...
Nagy elvárások mellett, kevés érdemi jogosítvánnyal, de konfliktusra készen lép hivatalba az új...
A köztársasági elnök a magyar rendszerben nem tud a hatalom fékeként működni, de Baka András azt ígérte: nem fog hallgatni, ha veszélyben látja az alkotmányos működést. Mostantól hozzá lehet...
Minden képviselőnek csökkent a fizetése júliusban, egyedül Kulcsár Krisztián járt jól
Több mint 117 millió forintot spóroltak az országgyűlési képviselők fizetésén a törvénymódosítás utáni első hónapban. Nemcsak a sok hiányzás miatt minimálbért kapó Lázár János bukott sokat, több...
Itt a nyári szünet, jövő héten nem lesz parlamenti ülés
A kormány nem kezdeményezett rendkívüli ülést, kaptak egy kis pihenőt a képviselők.









