Hajdu Miklós

Hajdu Miklós

Debrecenből jön a reménysugár a BMW számára
A Debrecenben is gyártott iX3 sikere arra utal, hogy az új modellgeneráció kihúzhatja a BMW-t a bajból, de egyelőre azért sok a nyitott kérdés a feltámadással kapcsolatban.
Gyengülhet a CATL pozíciója, függetlenednének tőle az autógyárak
Egyre több autógyár szeretné házon belül tudni az akkumulátortechnológiát, így lejjebb csúszhat a CATL a beszállítói láncokban. Az egyik nyertes egy idehaza szintén gyárat építő rivális lehet.
Hétről indult, két százalékra kell csökkennie az inflációs célnak, hogy legyen magyar euró
25 évvel ezelőtt részben azért lett inflációs cél Magyarországon, hogy ezzel is felkészüljünk az euró majdani bevezetéséhez. Most, hogy már a kormány is akarja az eurót, szigorítani kell a célon.
Fogy az állami dolgozók türelme az új kormánnyal szemben
A Tisza által ígért béremeléseket egyre türelmetlenebbül várják az érintett szakmák képviselői, miközben a költségvetés nem áll jól, és a kormánynak csökkenő pályára kell állítania a hiányt.
Bukik Szlovákiában a tranzakciós adó, így megint magyar unikum lesz
Ebben a formában csak nálunk marad meg Európában az adójellegű elvonás, amelyből tavaly 579 milliárd forint folyt be.
Miért nem a kínai modellek a legolcsóbb kisautók Magyarországon?
Miközben a kínai állam fékezné az ottani autógyártók közötti árversenyt, Európában éppen annak látszanak jelei, hogy a gyártók egymás alá ígérnek az árakkal.
Jól járnak a kínai klímagyártók a szélsőséges európai forrósággal
A fogyasztók számára még kevésbé ismert kínai gyártók nemcsak az árbevételük, hanem az ismertségük és a márkaértékük növelésén is dolgoznak.
Az új határidőt sem lesz könnyű tartania a BYD-nak, és az állami támogatás is bizonytalan
A szegedi gyár építésével kapcsolatban az előző kormánynak komoly reményei voltak, és jelentős támogatásokat is ígért hozzá – mára azonban kérdéses lett, hogy ezekből milyen ütemezéssel és mi lesz.
700 forintért visz ki a reptérre a zágrábi robotaxi, lesz is még pár ezer belőle Európában
Egyre több európai városban jelennek meg a hagyományos taxik kihívói, és a robotaxik közötti versenyhelyzet is éleződik. A horvát fővárosban várólista alakult ki a bevezető áras szolgáltatásra.
Meddig marad népszerű egy turistacélpont, ha az erdőtűz elől kell menekülni?
Még pörög a dél-európai turizmus, de már megérzi a klímaváltozás következményeit. Ezek közül rövid távon az erdőtüzek a legsúlyosabbak, amit most Horvátországban nyaraló magyarok is elszenvedtek.
Kövess minket Facebookon is!