Krász Zsombor

Krász Zsombor

Októberben pályáztatják újra azoknak az iskolaigazgatóknak a helyét, akik csak rövid távú...
Az oktatási és gyermekügyi miniszter szerint 467 iskolaigazgatói pályázat járt le a nyár folyamán, de az ezekre pályázók közül csak 351-en kaptak ötéves megbízást.
A Ryanair szerint a jelenlegi olajárak mellett a repülőjegyek drágulására kell számítani
Egyes légitársaságok pedig csődbe is mehetnek, ha korábban nem fedezték elég nagy szeletét a kerozinszükségletüknek.
Havasi Bertalan a Gondosóra programról: Minden pártnak megvolt a lehetősége hasonló...
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint ugyan Tanács Zoltán az adatvédelmi hatósághoz fordult, nem tudott törvénysértést megjelölni, és nem tett feljelentést az ügyben.
Csütörtökön késő este élesedik a kórházi fertőzések mindenki által kereshető adatbázisa
Az adatok ugyan országosan és intézményekre lebontva is kereshetők lesznek, de nem lehet majd belőlük egy kórházi rangsort felállítani.
Új elnök került a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem alapítványának élére
Csányi Sándor korábbi OTP-vezér június végén mondott le a tisztségről. A MATE teljes kuratóriuma lecserélődött, a tagokat pályázat útján választották ki.
Már az nagy segítség lenne, ha csak havi ötezer forinttal többet költenének a vásárlók minőségi...
Az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter először adott interjút a Telexnek, a Jéger leállítása mellett a magyar mezőgazdaság jövőjéről és a vízgazdálkodás lehetőségeiről is beszélt.
Hamisított papírokkal jegyezte be a cégbíróság az ügyvezetőt, egy héttel később már 150 millió...
Négy részletben utaltak pénzt a csalók a külföldi tulajdonú vállalkozás számlájáról, pedig az ügyvédjük menet közben a banknak is jelezte, hogy valami nincs rendben. A polgári perben a bankot és a...
Hungary's Paks Nuclear Power Plant operating at full capacity again
The NPP narrowly avoided a complete shutdown earlier this month, due to the record-low levels of the Danube.
Ismét a csúcson üzemel a paksi atomerőmű
Mind a négy reaktor és mind a 8 turbina kifogástalanul működik.
Az augusztus 20-i rendezvényt szervező cég vezetője: A közbeszerzési eljárást természetesen nem én...
Besnyő Dániel annak érdekében kért információkat a Lounge Eventtől, hogy átlássa a valós költségeket.
Kövess minket Facebookon is!