Pupli Anna Sára
Demenciánál kétszer gyászol a hozzátartozó
A máig tabunak számító témáról szól a Friss tinta legújabb adása, melyben Dr. Kázár Ágnes háziorvos és Szegedi Katalin, a Mintha tegnap című könyv szerzője beszélget Veiszer Alindával többek között...
Legfőbb Ügyészség: Fürcht Pál a lemondásában tényszerűen valótlanságokat állított az ügyek...
Szerintük a volt főügyész alap nélkül vádaskodott a csütörtökön nyilvánosságra került lemondó nyilatkozatában.
Radnai Márk nem tartja a barátjának Magyar Pétert, szerinte nem is tenne jót, ha így lenne
Szerinte a politikában nem barátságokra, hanem célokra és hatékonyságra van szükség.
Több milliárd forintnyi közpénz ment az Orbán-kormány szócsöveként működő szlovákiai lapra
A lap nyomtatását Világi Oszkár cége végezte, terjesztését pedig egy olyan honlap nélküli cég, amelynek tulajdonosai a Magyar Szövetséghez kötődnek.
Újra képviselő lett Jakab Péter, bekerült a miskolci közgyűlésbe
A Nép Pártján képviselői helyét Iski Csabától veszi át, aki lemondott mandátumáról.
Újabb gyanúsítottja van a Volánbusz-ügynek
A korrupciós ügyben így már összesen öt embert hallgattak ki gyanúsítottként, és hárman vannak őrizetben.
Lemondó nyilatkozatában arról írt a volt főügyész, hogy politikailag érzékeny ügyek nyomozását...
Az aranykonvoj- és a Gundalf-ügyben tapasztalt visszásságokról is írt a 444-hez eljutott levélben Fürcht Pál, a Központi Nyomozó Főügyészség júniusban lemondott vezetője.
Két év alatt kétmilliárd forint ment el Orbán Viktor külföldi útjaira, több tízmilliót költött el...
A választások előtti szűk két és fél évben összesen 95 utat foglaltak le Orbánnak, ezek közül csupán nyolc alkalommal fordult elő, hogy nem különgéppel ment külföldre.
Nyilvánosságra hozta a kormány a 2006. őszi kormányülések titkos jegyzőkönyveit
Pont húsz évvel az őszödi beszéd kiszivárgása után.









